Noszvajon is folytatódnia kell az elkezdett fejlesztéseknek
Szabó Péter Noszvaj polgármesterjelöltjének felkészültsége, önkormányzati tapasztalata biztosíték arra, hogy az elődei által megalapozott fejlesztések mellett újabb terveket, beruházásokat valósítson meg a településen – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Szociális szolgáltató központot avattak Egerbaktán
Nyitrai Zsolt meghívására Egerbaktára látogatott Fazekas Sándor korábbi földművelésügyi miniszter, aki a helyi Szociális szolgáltató központ átadási ünnepségén méltatta a település vezetésének és lakosságának összefogását a kormányzati támogatások felhasználása kapcsán.
Köszönet és tisztelet a szépkorúaknak!
Mezőszemerén is köszöntötték a szépkorú polgárokat az idősek világnapja alkalmából. Az ünnepségen Nyitrai Zsolt elmondta, köszönettel és tisztelettel tartozunk a nyugdíjasoknak, amiért felépítették az országunkat.
Csak együttműködéssel fejlődhet Eger és a megye!
Nyitrai Zsolt meghívására Egerbe látogatott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az Egri Polgárok Házában sajtótájékoztatón beszélt a közelgő választások tétjéről, valamint az egri és megyei vezetőkkel folytatott tárgyalásáról. VIDEÓ
Eger városa a virágkorát éli
Választási ciklust lezáró közgyűlést tartottak az egri városháza dísztermében, ahol Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott tartott napirend előtti felszólalást. Beszédében említést tett az elmúlt 5 esztendő sikereiről, Eger fejlődő pályára állításáról, és a város jövőbeni lehetőségeiről. VIDEÓ
A magyar gazdaság sikere a párbeszéden alapszik
Nyitrai Zsolt meghívására egri látogatáson vett részt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a várban tartott sajtótájékoztatója után megbeszélést folytatott a megye és a térség közéleti szereplőivel, majd díszlövést adott le a az egri várvédő hősök tiszteletére. VIDEÓ
A sikeres folytatás záloga Nagy Csaba!
Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselő volt a vendége annak a füzesabonyi választási fórumnak, amelyen Nyitrai Zsolt, Füzesabony országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket. Nagy Csaba a város polgármestere, illetve polgármesterjelöltje a fórumon bemutatta a Fidesz-KDNP füzesabonyi képviselőjelöltjeit. VIDEÓ
Megnyitották az egri Főegyházmegye új tanévét
Az egri Bazilikában került sor az egri Főegyházmegye köznevelési tanintézményeinek idei tanévnyitójára, amelyen Veni Sancte szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Ternyák Csaba egri érsek.
Köszönet a magyar gazdáknak!
A kormány támogatja a gazdákat, ezért továbbra is küzdenek az Európai Unióban, hogy megkapják az őket megillető támogatásokat – jelentette ki
Nyitrai Zsolt a Sarudon, a Magyarok Kenyere program megnyitóján. VIDEÓ
Nyitrai Zsolt a Sarudon, a Magyarok Kenyere program megnyitóján. VIDEÓ
A fejlődés velünk folytatódik!
Nyitrai Zsolt bemutatta az októberi önkormányzati választáson ismét a Fidesz-KDNP támogatásával induló polgármesterjelöltet, Habis Lászlót, aki ma is sikeresen vezeti várost, majd maga a jelölt ismertette annak a csapatnak névsorát, amelynek tagjai nagy győzelmi esélyekkel indulnak el Eger 12 körzetében.
VIDEÓ
VIDEÓ
Isten éltessen, Magyarország!
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője elismeréseket adott át az államalapítás ünnepén két egri sportembernek, Kiss Tibornak és Rauch Ferencnek. VIDEÓ
Utolsó hozzászólások